A szentség két szintje
Az újszövetségi leveleket olvasva többször is azt találjuk, hogy a hívőket a levél szerzője egyöntetűen szenteknek nevezi. Nézzünk meg néhány példát:
„Mindeneknek, akik Rómában vagytok, Isten szerelmeseinek, elhívott szenteknek” (Róma 1,7).
„Az Isten gyülekezetének, amely Korintusban van, a Krisztus Jézusban megszentelteknek, elhívott szenteknek”
(1Korintus 1,2).
„Pál, Jézus Krisztus apostola Isten akaratából, az Efezusban lévő és Krisztus Jézusban hívő szenteknek”
(Efezus 1,1).
„Pál és Timótheus, Jézus Krisztus szolgái, minden szenteknek a Krisztus Jézusban, akik Filippiben vannak”
(Filippi 1,1).
„A Kolosséban levő szenteknek és hívő testvéreknek a Krisztusban”
(Kolossé 1,2).
„Kényszerítlek titeket az Úrra, hogy olvastassék fel e levél minden szent testvér előtt”
(1Tesszalonika 5,27).
„Köszöntsétek minden elöljárótokat és a szenteket mind” (Zsidók 13,24).
„Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok”
(1Péter 2,9).
„Júdás, Jézus Krisztusnak szolgája, Jakabnak pedig testvére, az elhívottaknak, akik az Atya Istentől megszenteltettek és Jézus Krisztustól megtartattak”
(Júdás 1,1).
Jó látni, hogy Isten így szól rólunk. Ha megtértünk, ha Isten népéhez, az Ő gyülekezetéhez tartozunk, akkor mi Isten szerettei, elhívottak, szentek, hívők, testvérek vagyunk. Hallelújah!
A hívők szentsége lényegében azt jelenti, hogy Isten kihívott minket a világból, és amikor mi elfogadtuk az Ő hívását, akkor elválasztott minket a világtól, hogy ne a világnak, a bűnnek, az ördögnek és persze önmagunknak, hanem Neki szolgáljunk. Mi az Ő szent népe, az Ő szentjei vagyunk.
Isten megszentelő munkájának azonban evvel távolról sincs vége. A Jelenések könyvében például ezt olvassuk:
„aki szent, szenteltessék meg ezután is”
(Jelenések 22,11). Ezek szerint tehát a hívőknek, a szenteknek is szükségük van további megszentelődésre.
„Mert ez az Isten akarata, a ti megszentelődésetek”
(1Tesszalonika 4,3).
Isten nem azt akarja, hogy a megtérés után megálljunk, és azt mondjuk:
„Én már úgyis szent vagyok, nincs semmi további teendőm ezen a területen.”
Ő továbbra is meg akar szentelni minket, és ebben elvárja a mi részvételünket is:
„Szeretteim, tisztítsuk meg magunkat minden testi és szellemi tisztátalanságtól, Isten félelmében vívén véghez a mi megszentelésünket”
(2Korintus 7,1).
A megszentelődés a megtérésünkkel kezdődő folyamat, amelyben lényeges a mi hozzáállásunk is. Odaszántaknak kell lennünk.
„Szánjátok oda most a ti tagjaitokat szolgáiul az igazságnak a megszenteltetésre”
(Róma 6,19).
Nem szabad félvállról vennünk, nem csak úgy megszentelődgetnünk kell, hanem kell, hogy előttünk lebegjen egy igei cél. Isten nem csak kis lépéseket akar véghezvinni a megszentelésünkben, hanem el akar juttatni minket a szentségnek egy fordulópontjára, ami lényeges változást jelent a korábbi állapothoz képest. Ezt pedig az 1Tesszalonika 5,23 írja le:
„Maga pedig a békesség Istene szenteljen meg titeket mindenestől”
(1Tesszalonika 5,23).
Isten teljesen meg akar szentelni miket. El akar juttatni minket arra a pontra, ami után feddhetetlenül meg tud őrizni minket. A szellemünket, a lelkünket, a testünket is. A Vele való kapcsolatunkat, a cselekedeteinket, a magatartásunkat de még a gondolatainkat, vágyainkat és indulatainkat is.
Isten át akar járni minket az Ő szentségével. Amikor ezt megértjük, amikor meglátjuk, Istennek milyen nagy áldása az, hogy teljesen megszentel minket, ez új lelkesedést gyújt bennünk, hogy elérjük mindazt, amire Ő elhívott minket. Oltsa belénk az Úr az Ő szentsége utáni vágyakozást és törekvést!
„Hogy erősekké tegye a ti szíveteket, feddhetetlenekké a szentségben, a mi Istenünk és Atyánk előtt, amikor eljön a mi Urunk Jézus Krisztus minden szentjével együtt”
(1Tesszalonika 3,13).