Az elutasított áldás című könyvében Jim Kerwin életre kelti az első nagy vitát, amely a pünkösdi mozgalmat az Azusa utcai dicsőséges napok után megosztotta. Kerwin eleven szavakkal, szinte vágyakozva siratja a tényt, hogy a Wesley-féle tanítás a teljes megszentelődésről, mint „második áldásról,” mindent összevéve „elutasított áldás” lett a pünkösdiek többségének részéről. Kutatásai elénk tárják a vita eleven és éles retorikáját, valamint a csata két főszereplőjét, Charles Fox Parhamet and William H. Durhamet.
A történet bumutatja az igei tanítások jellemző sorsát. Kezdetben a bibliai elvekhez és az ébredéshez való visszatérés üzenetének tekintik őket. Azonban éppen azok a mozgalmak, amelyek létrehozták, később elhagyják és elutasítják őket. A megszentelődést, mint Isten azonnali, második és tökéletessé tevő cselekedetét John és Charles Wesley mutatták be a tizennyolcadik században. A Metodista Egyház azonban túlnyomórészt elutasította és elhagyta a tizenkilencedik század végére.
Ezután a szentség gyülekezetek, amelyek elszakadtak a metodizmustól, arra biztatták a keresőket, hogy fogadják el az „áldást.” A klasszikus pünkösdi vezetők első hulláma a szentség háttérből jött és eszerint tanított. Az Azusa utcai bizonyságtevők „megtértek, megszentelődtek és beteltek a Szent Szellemmel.”
Kerwin megmutatja, mi lett William Durham „befejezett munka” hadjáratának az eredménye: 1911-ben a pünkösdiek többsége elutasította a második áldást, az azonnali megszentelődést, és William Durham „befejezett munka” kifejezéssel jelzett álláspontját fogadta el.
A pünkösdi szentség gyülekezetek, amelyek továbbra is megtartották a Wesley-féle álláspontot, nem növekedtek olyan gyorsan, mint a „baptista pünkösdiek,” akik közül legismertebb az Assemblies of God (Isten Gyülekezetei). Az utóbbi évtizedekben azonban úgy tűnik, még ezekben a gyülekezetekben is egyre inkább elhanyagolják a szentségről szóló határozott tanítást. Úgy látszik, ez a legtöbb szentség mozgalom története. A tanítást először „bemutatják,” majd „elhanyagolják,” és végül „elutasítják.”
Talán a vita kellemetlen éveire való visszatekintés arra fog szolgálni, hogy a szentség pünkösdieket visszahívja a gyökereikhez, sőt kihívást intézzen Krisztus egész Testéhez, nézzenek még egyszer a Biblia szentségre hívására és arra, hogy ezekben a napokban nem szabad elhanyagolni azt. Vezető tanítók szerint Wesley követői sokat adhatnak a Gyülekezetnek, amikor az olcsó kegyelem, valamint a prédikátorok és papok erkölcsi botrányai megrázták az egyházat az elmúlt hónapokban és években.
 

AMIKOR EZEKET A SZAVAKAT ÍROM, nem vagyunk messze az Azusa utcai ébredés 100. évfordulójától. A Szent Szellem 1906-ban történt kiáradása megváltoztatta a világot. Mikor erre gondolnak, sok bibliatudós, író, tanító és prédikátor sóhajt fel: „Milyen hatalmasan cselekedett Isten!” Igen, Isten nyilvánvalóan cselekedett abban a kicsiny gyülekezetben, amelynek épülete eleinte raktárként működött, majd átalakították istállóvá, később pedig ebből alakították ki a missziót a Los Angeles-i Azusa utca 312-ben. Innen indult el a feltartóztathatatlan növekedési hullám: a pünkösdiek és a karizmatikusok száma 2000-ben (94 évvel az Azusa utcai események után) mintegy 524 millió világszerte.(1)
Emberi dolog, hogy az esemény százéves évfordulója felébreszti bennünk a vágyat, hogy mi is átéljünk egy „Azusa utcát” saját nemzedékünkben. Imádkozunk, tanulunk, vizsgálódunk, tanítunk, írunk, böjtölünk és keressük Isten arcát. Eközben fontos, hogy ne kerülje el a figyelmünket egy bizonyos tanítás története. Az Úr hűséges szolgálóleányaként a dicsőséges áldás igazsága előkészítette a hívők szívét a Szent Szellem eljövetelére az Azusa utcában. Mégis, ezt az igazságot, meglepő módon, ma már alig ismerik a pünkösdiek között, mivel a tanítás hadszíntérré változott. Az áldást elutasították – a szolgálóleányt kivetették. Ha nem állítjuk helyre ezt az igazságot és szíveket előkészítő áldását, komolyan megfontolva ennek a mára vonatkozó következményeit, akkor könnyen lemaradhatunk saját nemzedékünk Azusa utcájáról. Meg kell keresnünk a szolgálóleányt, és vissza kell hívnunk őt. A neve: Teljes Megszentelődés.
Figyeljük meg a történetet: hogyan veszett el az igazság, és hogyan vetették ki a szolgálóleányt. Ebben a nagyon is valóságos mesében szerepelnek Isten kiemelkedő emberei (akiknek voltak hibáik), egy értékes tanítás erőszakos megbuktatása, botrányos ellenségeskedés keresztény testvérek között, és egy perlekedő ima, amelyet szellemi orosz rulettként írhatunk le. (Az ima halálos próféciának felelt meg – amely úgy tűnik, beteljesedett!) Ó, és hogy a mese végén meglegyen a furcsa csavar, kiderül, hogy miután a helyettesítő tanítás hirdetője meghal, a követői sietve megváltoztatják a tanítását valami olyanra, amit ő maga sem ismert volna el, és így száműzik a szolgálóleányt. Hadd mutassam be röviden a főszereplőket a pünkösdi történelem színpadán megjelenésük sorrendjében:

CHARLES F. PARHAM: Őt tartják a modern pünkösdi kitöltetés előfutárának. Közvetlenül miután az óra elütötte az éjfélt, az új évszázad első napján (1901. január 1-jén) Parham és diákjai a topekai bibliaiskolában imádkoztak egy szilveszteri összejövetelen. Az alkalom előtti hetekben az Apostolok Cselekedeteit tanulmányozták, és arra a következtetésre jutottak, hogy amikor a Szent Szellem leszállt emberekre, a közös nevező mindig a nyelveken szólás ajándéka volt. Az egyik diák ezen a szilveszteri összejövetelen úgy érezte, van hite arra, hogy imádkozzanak érte, és megkapja a Szent Szellem keresztséget és a nyelvek ajándékát. Parham és a diákok imádkoztak, és „a tűz” leszállt. A következő napokban és hetekben Parham és a többi diák is megkapta „a keresztséget” és a nyelvek ajándékát. Később Parham bibliaiskolája áttelepült Texasba, ahova (éppen hogy csak) felvették leghíresebb tanulójukat, akinek a neve…
WILLIAM J. SEYMOUR: Seymour neve kétségkívül a legismertebb a Szent Szellem huszadik századi kitöltetésének korai időszakából. Rabszolga fia volt, aki felnővén prédikátor lett evvel a mindent elsöprő vággyal: „többet Istenből.” Arra a következtetésre jutott, hogy Parham tanítása a Szent Szellem keresztségről és a nyelveken szólásról valóban bibliai, így kérte felvételét Parham texasi bibliaiskolájába. Talán Parham személyes előítéletei, vagy a déli országrészen érvényben lévő Jim Crow törvények(2) miatt Seymour, fekete lévén, csak avval a kikötéssel mehetett az iskolába, hogy az előadásokat az osztálytermen kívül ülve hallgatja, és nem érintkezik a fehér diákokkal. Bár nem kapta meg azonnal a nyelveken szólás ajándékát, Seymour teljesen egyetértett Parham tanításával a Szent Szellem keresztségről. A két férfi még együtt is prédikált néhány néger gyülekezetben.
1906-ban meghívták prédikálni egy összejövetel-sorozatra Los Angelesbe. Seymour megérkezett, és előadta új tanítását, amiért kirúgták a közösségből. Miután kizárta az a gyülekezet, amelyik meghívta, menedéket ajánlott neki egy kedves keresztény család a Bonnie Brae utcában. Seymour beszélgetett és imádkozott, böjtölt, imádta és kereste Istent evvel a családdal és még néhány emberrel. Néhány nappal később az első, azután a második kereső, majd maga Seymour is megkapta a Szent Szellem keresztséget, „a nyelveken szólás bizonyítékával.” Hamarosan szűk lett ez az otthon ahhoz, hogy befogadja mindazokat, akik azért jöttek, hogy Istent keressék és „megkapják a pünkösdjüket.” Ekkor az összejöveteleket átköltöztették egy szerény helyiségbe az Azusa utcában, ahol Istennek ez az alázatos embere vezette őket (ha ugyan a „vezette” megfelelő szó olyan összejövetelekre, amelyeket Isten szuverén módon irányít). A munka az egész világról vonzotta a szellemileg éhes keresztényeket, és az Azusa utcából a hír elterjedt a nemzetek között, ahogy az emberek hazatértek, majd amikor szolgálókat küldtek ki a pünkösdi mozgalomnak ebből az anyagyülekezetéből.(3)
A Szent Szellem erőteljes megnyilvánulásai mellett szinte ugyanolyan döbbenetes volt az összejöveteleken (abban az időben) az, hogy az oltár körül mindenféle fajú és nemű szolgálócsoport munkálkodott a bűnösök, könyörgők és keresők között. Ezekre az összejövetelekre jött el egy napon 1907 februárjában egy pásztor-evangélista Chicagóból, akinek a neve…
WILLIAM H. DURHAM: Nem mondok róla sokat itt, mivel többet foglalkozunk majd vele, amikor történetünket elkezdjük. Eleinte Durham baptistaként a chicagói North Avenue Mission pásztora volt. Azusa utcai szolgálók érkeztek a környékükre, és hirdették a Szent Szellem keresztséget a „nyelveken szólás bizonyítékával.” Miután Durham elfogadta a tanítást, szorgalmasan kereste a Keresztséget, de nem kapta meg. Elhatározta, hogy elzarándokol Los Angelesbe, hogy saját szemével lássa az ottani munkát, és megkapja a felülről való erő ajándékát. Ami ebből a látogatásból származott, hamarosan feltárul előttünk.
Kísértést érzek arra, hogy a Szeretett Tanítást is személyként mutassam be, a Teljes Megszentelődés nevű szolgálóleányként, aki miatt ezek az emberek hadakoztak. Akár személy, akár nem, a tanítást mégis jellemezni kell, mivel helye a történetben meghatározó. A megszentelődés szó írja le azt a folyamatot, amellyel Isten a keresztényeket szentté teszi, vagyis olyanná, mint Ő Maga. Ennek a tanításnak a történetét, a hátterét és az alakulását egy későbbi könyvre kell hagynunk, de azt elmondhatom, hogy a teljes megszentelődés tanítása John és Charles Wesley szolgálatában kristályosodott ki a 18. században. Szellemi utódai többek között a Metodista Egyház az első évszázadában, és ennek a felekezetnek sok leszármazottja, köztük az Üdvhadsereg, az amerikai szentség mozgalom a 19. században, a Nazáreti Egyház (Church of the Nazarene), az Isten Gyülekezete (Church of God), az Isten Gyülekezete Krisztusban (Church of God in Christ), a Pünkösdi Szentség Gyülekezet (Pentecostal Holiness Church) és más felekezetek, amelyek túl sokan vannak ahhoz, hogy mindet felsoroljuk. Hadd adjak egy rövid áttekintést a teljes megszentelődés tanításáról:

     1. Isten szent, és megparancsolja népének, hogy legyenek szentek, ami alatt azt érti, hogy egyedül az Ő számára legyenek elválasztva, tisztuljon meg a szívük, és legyenek szabadok a bűntől.
     2. Isten az Ő kegyelmével és erejével gondoskodik az eszközökről, hogy engedelmeskedjünk a szentség parancsának. Az eszköz annyira jól működik, hogy elpusztítja vagy kiirtja a velünk született bűnös természetet (az „ó-embert” vagy „testi természetet”). Innen származik a tanítás nevében a „teljes,” mivel a bűnt a gyökerénél kezeli. Erre a szemléletre a teológiai kifejezés a gyökerestől kiirtás.
     3. Bár a bűnös természettől való szabadulás fontos, semmiképpen nem jelent „azonnali érettséget,” vagy kimagasló szellemi állapotot. A hívőnek életében először megadja a képességet arra, hogy ne vétkezzen (ezt ne tévesszük össze avval, hogy nem képes vétkezni).
     4. A teljes megszentelődés legfontosabb része az, hogy a szív uralkodó vágya Isten szeretete. Az „első és nagy parancsolat” egészen más színben tűnik fel, úgy mint nagy, beteljesedett ígéret – szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből.
     5. A Szentírás úgy festi le a megszentelődést, mint ami folyamat és esemény. Vagyis a keresztények kegyelem és engedelmesség által növekednek a szentségben, de van egy pillanat, amikor a lélek találkozik Istennel, és megküzd a belső tisztaságért. Ezt úgy ismerik, mint azonnali élményt, ami meghatározó elágazás a szellemi életben. Ekkor a Szent Szellem, aki arra vágyik, hogy a hívőt mélyebbre és magasabbra vigye a Krisztussal való járásában, meggyőzi őt a belső tisztaság fontosságáról. Amikor Isten megadja ezt a tisztaságot, annak tudható és feljegyezhető az időpontja és a helye ugyanúgy, mint a megtérésünké. Ezért kötik össze az eseményt az azonnali szóval, mert bár volt a szentségnek egy folyamata, amely elvezetett hozzá, és van egy további folyamat az esemény után is, volt egy „pillanat,” amikor Isten, a Szent Szellem a szívet tisztává és a bűntől szabaddá tette.
     6. Mivel ez az azonnali élmény majdnem közvetlenül a hívő megtérése után következik, más neveken is ismert, mint „a második áldás,” „a kegyelem második munkája,” sőt úgy is, hogy „azonnali megszentelődés.”
Ennek a tanításnak a kibontása volt a Wesley testvérek és a Metodizmus egyedülálló adománya a Gyülekezet számára. Nagyon személyes üzenetével gyökeret vert és virágzott a zord, függetlenségi háború utáni Amerikában, majd nyugat felé vonult a híres, körutakat járó és fáradhatatlan metodista prédikátorok szívében. A rusztikus pulpitusokról, rőzselugasokban és tábori összejöveteleken hirdetett üdvösségnek a megszentelődés volt a továbbvezető üzenete – szabadulás a bennünk lakozó bűntől. Így a teljes megszentelődés üzenete szerves része lett az amerikai szellemi tájképnek.


     1. David J. Barrett és Todd M. Johnson, szerkesztők, World Christian Trends AD 30 – AD 2200: Interpreting the Annual Christian Megacensus (A világ keresztény irányzatai, Kr. u. 30 – 2200: Az éves milliós keresztény lélekszámok magyarázata. Pasadena, CA: William J. Carey Library, 2001), 834. o. A valóságos szám a 2000-es évek közepére 523,767,000. Az évenkénti 1,87%-os folyamatos növekedés alapján Barrett és Johnson előre vetített száma az általuk pünkösdinek, karizmatikusnak és neokarizmatikusnak nevezett csoportban 2002. közepére eléri az 543 518 000-t, és ha addig az Úr nem jön vissza, 2025-ben a 811 522 000-t.
     2. A „Jim Crow” pejoratív, lekezelő kifejezés volt, amellyel a rabszolgaságból frissen szabadult déli négereket bélyegezték meg az amerikai polgárháború után (1861-1865). A Jim Crow törvények diszkriminatív jogi rendeletek voltak, amelyeket a déli fehérek alkottak, hogy segítségükkel Amerika déli államaiban a négereket hatékonyan jogfosztottá tegyék, elkülönítsék és a társadalom perifériájára szorítsák őket. A szégyenletes Jim Crow törvényeknek csak a szövetségi emberi jogi törvények bevezetése vetett véget az 1960-as évek elején – tehát száz évvel a polgárháború után.
     3. Az író, Michael Harper becslése szerint a topekai bibliaiskola és az Azusa utcai kiáradás között „csak mintegy ezren voltak, akik megkapták az áldást az egész Egyesült Államokban.” Lásd: As at the Beginning: The Twentieth Century Pentecostal Revival (Amint a kezdetkor: A huszadik századi pünkösdi ébredés; Plainfield, NJ: Logos International, 1965), 19. o. Evvel összevetve Barrett jelenlegi statisztikáit, ez azt jelenti, hogy a mozgalom fenomenális ötvenmillió százalékos növekedést tapasztalt kilencven év alatt!

 
A teljes megszentelődés tanítása idővel két igen fontos vonalon fejlődött tovább:
     1. Az egyik változás érthető volt, de nem szerencsés. A legtöbb szellemi mozgalom, úgy tűnik, elveszíti az erejét, a megkülönböztető jegyeit, sőt még fontos gyökereit is egy vagy két nemzedék alatt. Úgy látszik, ez történik Isten minden mozgalmával, amihez az emberek hozzáérnek és intézményesíteni akarnak. Ez alól a metodizmus és jellegzetes tanítása, a megszentelődés sem volt kivétel. Az 1800-as évek közepére egyre többen tették szóvá, hogy a mozgalom hideggé vált az Atlanti-óceán mindkét oldalán. Amikor úgy tűnt, a Metodista Egyház megreformálására irányuló kísérletek nem jártak sikerrel, sokan, akik hűségesek akartak maradni a szív tisztaságához, elhagyták a Metodista Egyházat, és szentség társaságokat, új gyülekezeteket és felekezeteket alapítottak. Ám az elkövetkező évtizedekben a meghatározó tanítás lelkes védelme közben néhány túlfűtött prédikátor túllőtt a célon, és nagyon közel jutott ahhoz, hogy a megszentelődés azonnali élményét úgy állítsa be, mint ami abszolút nélkülözhetetlen az üdvösséghez. Amit John Wesley úgy nevezett, hogy a „bűn maradéka” (amelyet elvileg a megszentelődés élménye kezel) egy hívőben, azt felnagyították, és azt állították róla: „elegendő bűn ahhoz, hogy egy egész nemzet elkárhozzon miatta.”(4) Ami Wesleynek választás volt a „magasabb út” és az „alacsonyabb út” között a keresztény életben, az náluk törvényeskedő követeléssé vált.(5) Egy dolog az igazságért küzdeni, és egészen más dolog eltorzítani azt.
     2. A tanítás másik fejleménye – többnyire – jó volt. Amikor a hívők a teljes megszentelődés témáját tanulmányozták a Szentírásban, és szívükben átélték azt, egyre jobban értékelték a Szent Szellem megszentelésben játszott szerepét. Ennek eredményeképpen a megszentelődést leíró szóhasználat egyre inkább azonosult a Szent Szellem keresztséggel. Egyre nagyobb figyelemmel tanulmányozták a Szent Szellemnek az Apostolok Cselekedeteiben leírt megnyilvánulásait. A megszenteltek szívében pedig egyre nőtt a vágy egy pontosan olyan pünkösdi élményre, amely az ApCsel 2. részében olvasható.
Ennek a nyelvi fejlődésnek a hátulütője az volt, hogy mivel a tanítás szerint a megszentelődés élménye a „keresztség a Szent Szellemben,” ezért sok hívőnek a 19. század végén nem volt „teológiai helye” egy teljesen ApCsel 2. típusú élményre a Szent Szellemmel. Egyesek eleinte nem látták, hogyan lehet az „új” keresztség a Szent Szellemben azonos a Szent Szellem keresztséggel, mivel a Szent Szellem keresztségnek nevezett élmény nem illett a megszentelődés élményéről kialakult fogalmukhoz. Olyan emberek, mint Seymour és Parham rájöttek, hogy ki kell igazítaniuk teológiai látásmódjukat. Mások, akik évtizedeken át küzdöttek a megszentelődés igazságáért, nem tudtak elszakadni a „keresztség” szótól, és ezért elutasították az új kiáradást, „hamis tanításnak” nevezve azt.
A szentség mozgalom nagy emberei, köztük Parham és Seymour, nem tudták leküzdeni ezt az akadályt. A megszentelődés élményének azonban teológiailag valahogy be kellett épülnie Isten új munkájába. A teljes megszentelődés, ahogy ők értették, mindig egy „második munka” vagy második lépés volt. A Szent Szellem keresztség azonban ekkorra már harmadik lépéssé vált. Számukra teljesen logikusan az isteni ordo salutis (az üdvösség lépéseinek sorrendje) ez volt:
     1. megtérés és újjászületés, amit a vízbe merítkezés követ;
     2. a megszentelődés azonnali élménye, amelyben a hívő tiszta szívet kap, megszabadul a benne lakozó bűntől, így tiszta edény lesz, amely készen áll arra, hogy beteljen…
     3. a Szent Szellemmel és erővel, a nyelvek és más karizmák megnyilvánulása kíséretében.
A folyamatot, amelyet Isten elvégzett a hívő szívében, ebben a három lépésben látták. Ebből származott és terjedt el a sokszor ismételt bizonyságtétel: „Dicsőség Istennek, megértem, megszentelődtem és beteltem a Szent Szellemmel!”
 

     4. William Durham írja: „Horner püspök” ʻA gyökérʼ című könyvében azt a megdöbbentő kijelentést teszi, hogy egy megtért emberben elég bűn van ahhoz, hogy egy egész nemzet elkárhozzon miatta. The Pentecostal Testimony (A pünkösdi bizonyságtétel), 2. évfolyam, 2. szám, (1912. május), 3. o.
     5. John Wesley „A kiválóbb út” című prédikációjában ezt mondja: Hosszú idő alatt szerzett tapasztalatom és megfigyeléseim alapján hajlok arra a gondolatra, hogy aki megtalálja a megváltást Jézus vérében, aki megigazult, az előtt ott áll a választás, hogy a magasabb vagy az alacsonyabb úton fog járni. Hiszem, hogy a Szent Szellem ekkor elé állítja a „kiválóbb utat,” és arra buzdítja, hogy járjon rajta; válassza a legkeskenyebb ösvényt a keskeny úton; törekedjen a szentség magaslataira és mélységeire – Isten teljes képére. Ha nem fogadja el ezt az ajánlatot, akkor tudtán kívül a keresztények alsóbb rendjéhez hanyatlik. Még azon az úton jár, amit jó útnak neveznek, szolgálja Istent egy bizonyos fokig, és irgalmat talál élete végeztével a szövetség vére által… Távol álljon tőlem, hogy kioltsam a füstölgő gyertyabelet – elcsüggesszem azt, aki alacsony fokozaton szolgálja Istent. De nem szeretném, ha ott megállnának. Arra biztatnám őket, hogy jöjjenek fel magasabbra. Anélkül, hogy a mennydörgő pokol és kárhozat lenne a fülükben, anélkül hogy kárhoztatnánk az utat, amelyen jártak, azt mondván nekik, hogy az a kárhozatra vezető út, igyekszem rámutatni nekik arra, hogy melyik az, ami minden tekintetben „kiválóbb út.” The Works of John Wesley: Sermons. (John Wesley munkái: Prédikációk) elektronikus kiadás. Albany, OR: Ages Software, 2000.

     Az történt tehát, hogy a „teljes megszentelődést valló – szentség emberek” voltak azok, akikre a Szellem először leszállt a huszadik század első éveiben, és akik által elterjedt az üzenet és az áldás. Mint az asszonyok Jézus sírjánál, ők voltak az elsők, akik bizonyságot tettek Istennek erről a csodálatos, erőteljes, utolsó idők-béli munkájáról. Akkor tehát miért van az, hogy pünkösdi és karizmatikus körökben ma legtöbben semmit nem hallunk a teljes megszentelődés áldásáról? Hogyan lehetséges, hogy olyan kevés a tiszta tanítás arról, hogy a szentség szükséges, erő van benne, és elérhető számunkra? Miért nem kapunk útmutatást arról, hogy Isten vágyik rá, és van ereje arra, hogy valóságosan és gyakorlatban is megszenteljen minket, olyan szívet adjon nekünk, amely megtisztult és szabad a bent lakozó bűntől? Ez része pünkösdi alapunknak és örökségünknek! Meg fogja ismételni és felül fogja múlni Isten az „Azusa utcát” a mi nemzedékünkben, ha mi nem várjuk tiszta szívvel a Szent Szellem friss kitöltetését?
     Felnyithatja a szemünket, ha elolvasunk egy a maga nemében egyedülálló könyvet, melynek címe, The Azusa Street Papers (Az Azusa utcai írások). Ez a The Apostolic Faith (Az apostoli hit) könnyen olvasható, fotográfiailag reprodukált, tabloid újság méretű újranyomtatása. Ez volt az Apostolic Faith Gospel Mission (Apostoli Hit Evangéliumi Misszió), más néven Azusa Street Mission (Azusa utcai misszió) kiadványa 1906 szeptembere és 1908 májusa között.(6) Lehetőséget nyújt arra, hogy elolvassuk azoknak az embereknek a szavait, akik a Szent Szellem leghatalmasabb kitöltetésében éltek a jeruzsálemi pünkösd óta. Ez a mi örökségünk, és – különösen, ha vágyunk Isten Szellemének friss kitöltetésére napjainkban – tudnunk kell, mit tett Isten abban a szerény Los Angeles-i raktárban száz évvel ezelőtt. Még kilenc évtizeddel később is mélyen megindított engem ezeknek az ébredéstől ihletett intéseknek és beszámolóknak a csodája, sürgetése és vibrálása.
     Bár a The Azusa Papers legtöbb éhes olvasója figyelmének központjában valószínűleg „a Szent Szellem keresztség” és a „nyelveken szólás” lesz, arra buzdítom őket, hogy tegyenek valami különlegeset olvasás közben. Nézzenek meg minden helyet, ahol a megszentelődés szó előfordul. Akár tanításban vagy hittétel kijelentésében vagy bizonyságtételben, akár olyan beszámolókban, amelyek a különböző összejöveteleken vagy távoli külső szolgálatokban történtek. (Akiknek a szíve érzékeny a misszióra, valószínűleg megilletődötten olvassa majd a tengeren túli beszámolókat – Afrika, Kína, India, Skandinávia, csak hogy néhányat említsünk.) Ha az olvasók aláhúznak minden említést a megszentelődésről, felfedezik azt, amit én: a The Apostolic Faith minden fennmaradt példányának minden oldalán lesz jelölés! Az a tapasztalat, hogy a kegyelem második munkájaként a hívők tiszta szívet kaptak, szinte egyetemes volt a több tízezer hívő számára, akiket Isten megérintett az Azusa utcában.
     A korai pünkösdi szentek szívében isteni bizonyosság volt a Szentírás tiszta tanítása és a Szent Istennel történt személyes, szívet megtisztító élményük alapján, hogy a Szent Szellem tiszta edényeket akart megölteni, szíveket, amelyek megtisztultak hit által. A gyülekezet és a mozgalom tanításbeli alapjának letételeként a The Apostolic Faith első számában a megigazulásról szóló megállapítás után ez áll:
     Második munka – A megszentelődés a kegyelem második és utolsó munkája. A megszentelődés Isten ingyen kegyelmének az a munkája, amellyel szentté tesz minket. János 17,15.17.(7) „Szenteld meg őket a Te igazságoddal; a Te igéd igazság.” 1Thessz. 4,3.(8) 1Thessz. 5,23.(9) Zsid. 13,12.(10) Zsid. 2,11.(11) Zsid. 2,14.(12)
A megszentelés megtisztítás, amely szentté tesz… A Szent Szellem keresztség az erő ajándéka a megszentelt életen…(13) [kiemelés tőlem]
     Csak hogy félre ne értsük, mit hirdettek, ugyanazon az oldalon, a következő oszlopban van egy cikk William J. Seymour aláírásával(14) „A drága engesztelés” címmel. Miután kijelenti, hogy a bűnbocsánat része az engesztelő áldozatnak, az Azusa utcai pásztor így folytatja:
     „Jézus vére által megkapjuk a megszentelődést. ’Annakokáért Jézus is, hogy megszentelje az Ő tulajdon vére által a népet, a kapun kívül szenvedett.’ Megszentelve minden eredeti bűntől, Isten gyermekeivé válunk. ’Mert a megszentelő és a megszenteltek egytől valók mindnyájan, amely oknál fogva nem szégyenli őket testvéreinek hívni.’ Zsidók 2,11. (Úgy tűnik, hogy Jézus szégyellné testvéreinek hívni őket, ha nem lennének megszentelve.) Akkor nem fogjátok szégyellni azt mondani az embereknek és a démonoknak, hogy meg vagytok szentelve, tiszta és szent életet éltek szabadon a bűntől, olyan életet, amely hatalmat ad a világtól, a testtől és az ördögtől. Az ördög nem szereti az ilyen bizonyságtételt. A drága engesztelő áldozat által szabadok vagyunk minden bűntől, bár ebben a világban élünk, mennyei helyeken ülhetünk Krisztus Jézusban…
     Mi, akik ennek a drága engesztelésnek a hírnökei vagyunk, mindet prédikálnunk kell, a megigazulást, megszentelődést, gyógyulást, a Szent Szellem keresztséget és a jeleket, amelyek követik. ’Hogyan menekülünk meg mi, hogyha nem törődünk ilyen nagy üdvösséggel?’ Isten megerősíti az Ő igéjét avval, hogy jeleket és csodákat ad, amelyek követik a teljes evangélium hirdetését Los Angelesben.(15) [kiemelés tőlem]
     Ugyanazon az oldalon még több tanítás jelenik meg a megszentelődésről. És ez még csak a The Apostolic Faith első száma. Számos további példát írhatnék a többi fennmaradt példányból.

6. William J. Seymour, szerkesztő, The Azusa Street Papers (Az Azusa utcai írások), A Reprint of The Apostolic Faith Mission Publications (Az Apostoli Hit Evangéliumi Misszió kiadvány újranyomtatása), Los Angeles, California (1906-1908); Foley, AL: Together in the Harvest Publications, n.d. (Együtt az aratásban kiadványok), ISBN 0-9637090-7-0.
7. János 17,15-17: Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól. Nem e világból valók, aminthogy én sem e világból vagyok. Szenteld meg őket a te igazságoddal: A te igéd igazság.
8. 1Thesszalonika 4,3: Mert ez az Isten akarata, a ti megszentelődésetek, hogy magatokat a paráznaságtól megtartóztassátok.
9. 1Thesszalonika 5,23: Maga pedig a békesség Istene szenteljen meg titeket mindenestől; és a ti egész szellemetek, mind lelketek, mind testetek feddhetetlenül őriztessék meg a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére.
10. Zsidók 13,12: Annakokáért Jézus is, hogy megszentelje az Ő tulajdon vére által a népet, a kapun kívül szenvedett.
11. Zsidók 2,11: Mert a megszentelő és a megszenteltek egytől valók mindnyájan, amely oknál fogva nem szégyenli őket testvéreinek hívni.
12. Zsidók 12,14: Kövessétek mindenki irányában a békességet és a szentséget, amely nélkül senki sem látja meg az Urat.
13. The Apostolic Faith (Az apostoli hit), 1906. szeptemberi száma, 2. old, 1. oszl. (a The Azusa Street Papers reprodukciójban, 11. old, 1. oszl.).
14. Megjegyezzük, hogy ritkák voltak az aláírt cikkek a The Apostolic Faith számaiban, és a szerkesztő nevét sem adták meg soha. Az elképzelés az volt, hogy a lehető legkevesebb dicsőséget és figyelmet adják a személyiségeknek.
15. The Apostolic Faith (Az apostoli hit), 1906. szeptember, 2. old., 2. oszl.; The Azusa Street Papers (Az Azusa utcai írások), 11. old., 2. oszl.

 
 
Tehát ha a második áldás, a megszentelődés volt az Azusa utca és az onnan kiinduló szolgálatok mércéje, hogyan történhetett meg, hogy hat év leforgása alatt a mozgalom többsége elvetette a megszentelődés két évszázados tanítását valami másért? (Mindjárt eljutunk ahhoz a „valami máshoz” is.) A változás részben abból eredt, hogy egyre több kereső jött nem szentség háttérből. Ezek a hívők kevéssé értették a Wesley-féle megszentelődés fontosságát és finom árnyalatait. De őket – sőt a „szentség emberek” között lévőket is szép számmal – elhódította a változás nagy hatású ügynöke, akinek a neve William H. Durham (1873-1912).
Ahogy korábban említettük, Durham erősen karizmatikus (a szó nem teológiai értelmében) Chicago környéki prédikátor volt, aki mikor hallott a hatalmas Los Angeles-i kitöltetésről, elutazott a szerény Azusa utcai raktárházba, hogy megkapja a Szent Szellem keresztséget. Végül „áttörésig imádkozott” 1907. március 2-án. Ironikus (amint látni fogjuk), hogy Durham bizonyságtétele megjelent a The Apostolic Faith 1907. február-márciusi számában egy cikkben, amelynek a címe: „Egy chicagói evangélista pünkösdje.” Szellemi önéletrajzában, amelyben részletesen beszámol Azusa utcai élményéről, Durham ezt írja:
Később [a megtérése után] megláttam és hittel megragadtam a megszentelődés igazságát, és a Szellem bizonyságot tett a szívemnek, hogy a munka elvégeztetett, és a Szent Szellem csodálatosan cselekedett az életemben.(16)
Itt természetesen a megszentelődés tanítására utal, amit eddig bemutattunk. Levelét erőteljes bizonyságtétellel fejezi be arról, hogy befogadta a Szent Szellemet az Azusa utcában.
Durham neve megjelenik egy tíz oldalas mini beszámolóban is a pünkösdi munkáról Chicagóban a The Apostolic Faith 1908. januári számának első oldalán. Ebben a rövid beszámolóban van egy teljesen ártalmatlannak tűnő igei kifejezés, ami a kiadvány bármely evangéliumi vagy pünkösdi olvasójának tetszett volna, és sok „Ámen”-t váltott volna ki: „Kezdettől fogva kiálltunk az egyszerű evangélium mellett, csak Jézus Krisztust prédikálva, mégpedig mint megfeszítettet.”(17) Ekkor még semmi nem keltett gyanút, még Jennie Moore-ban sem, aki szemtanúként számolt be a chicagói szolgálatról ugyanannak a számnak a következő bekezdésében. (Jennie az elsők között kapta meg a Szent Szellem keresztséget Los Angelesben, elsőrangú szolgálója lett az Azusa utcai csapatnak, és kevesebb mint négy hónappal később ő lett Mrs. William J. Seymour.)
Mindazonáltal a „csak Jézus Krisztust prédikálva” talán freudi elszólás volt Durham részéről. Thomas George Farkas pásztor a Durham életéről és szolgálatáról írt doktori disszertációjában ezt mondja:
Durham az Azusa utcában 1907 februárjában(18) történt pünkösdi keresztsége után azonnal abbahagyta az azonnali megszentelődésről szóló prédikálást. „Attól a naptól fogva, hogy a Szent Szellem leszállt rám és betöltött engem, soha többé nem prédikálhattam a második munka elméletet.” Elméletben még kitartott mellette, de már nem tudta nyilvánosan hirdetni.(19)
Valójában Durham már nemcsak hogy nem prédikálta a megszentelődést, mint második munkát, hanem elkezdett kialakítani egy új és másfajta látásmódot a megszentelődésről. És miközben alakította a tanítását, nagyon tevékeny és sikeres volt. A The Apostolic Faith-ben 1908-ban megjelent beszámoló és 1910 között Durham megalapította saját szolgálati társaságát, hogy szolgálati meghatalmazásokat adhasson chicagói gyülekezetéből. Olyan sokan látogatták az összejöveteleit, hogy a North Avenue Mission úgy vált ismertté, mint „A közép-nyugat Azusa utcája.” És szinte a pünkösdi mozgalom tényleges vezetőjévé vált, amikor a másik két vezetőt csapások érték. Először Charles Parham szolgálatát rázta meg nyilvános botrány. Azután William Seymour általa legmegbízhatóbbnak tartott Azusa utcai munkása, a szolgálat szerkesztője, meglépett a The Apostolic Faith kiadvány nemzeti és nemzetközi levelezőlistájával. Az eltulajdonított levelezőlistával elindította a saját kiadványát, továbbra is The Apostolic Faith névvel(!) Portlandben, Oregon államban.(20) A levelezőlista nélkül nem bocsátottak ki több Seymour által meghatalmazott Azusa utcai kiadványt. A munkáról szóló hírek hiányában a látogatottság csökkent, és a híres Los Angeles-i munka hanyatlásnak indult.
Ahogy Parham és Seymour csillaga hirtelen elhalványult, a népszerű chicagói prédikátor és pulpitus-tehetség lett a legfényesebb csillag a pünkösdi égbolton. Ahogy hatása és hírneve növekedett, felkészült nagy bejelentésére. Meglátván a lehetőséget a pünkösdi konferencián 1910 májusában, nyilvánosan kihirdette új látásmódját a megszentelődésről evvel a címmel: „A Kálvária befejezett munkája.” A bombát ledobta. Az ebből keletkezett izgalom és tűzvihar eredménye lett az első tanításbeli szakadás a szárnyait bontogató pünkösdi mozgalomban.
Durham tanítása, amely hamar megkapta „A befejezett munka” nevet, így foglalható össze:
1. Azt állította, hogy nincs igei alapja a „kétlépéses” megtapasztalásnak (a megigazulásnak és újjászületésnek, amit a megszentelődés külön megtapasztalása követ), amely elvezet a Szellem keresztséghez. Minden – a bűnbocsánat, üdvösség, újjászületés és a megszentelődés a keresztényé lesz az engesztelésben, Krisztus egyetlen, „befejezett munkájában.”
2. Abban a „befejezett munkában” az „ó-ember” meg lett feszítve, és a bűn gyökerestől ki lett irtva a hívő szívéből. (Ez fontos pont, amelyre később még visszatérünk.) Más szavakkal, a megszentelődés azonnal és egy időben történt az újjászületéssel. A keresztény egyszerre mindent megkapott.
3. Az újjászületés után a megszentelődés folyamatos, tehát a hívő növekedhet a kegyelemben, érettségben és a Szellem gyümölcsében.
4. Csak a Szent Szellem keresztség (ahogy a pünkösdiek értették a kifejezést) következett későbbi áldásként.
Komikusnak tűnik, hogy Durham meglepetését fejezte ki a tanítása által kiváltott felháborodás miatt, mégis nyomtatásban ezt állította:
Soha nem gondoltam, hogy ez az áldott tanítás megosztást fog támasztani Isten igazi emberei között. Eszembe sem jutott, hogy a közösség próbája lesz ilyen vagy olyan módon. Egyszerűen úgy láttam, hogy ez az egyik legdicsőségesebb igazság, amit Isten… kinyilatkoztatott az embereknek… és amikor hirdettem, nem gondoltam arra, mik lesznek a következményei.(21)
Ez éppen az ellenkezőjének tűnik más írásaival szemben, köztük a következővel:
Amikor „Krisztus befejezett munkájának” igazsága elhangzott a PENTECOSTAL TESTIMONY-ban(22) (PÜNKÖSDI BIZONYSÁGTÉTEL), sokan látták, mekkora konfliktust fog okozni. Senki nem látta tisztábban, mint a szerkesztő, aki a cikkeket írta a témában. Hogyan is lehetne másként?(23)
Ahogy Durham a nézeteit terjesztette a Pentecostal Testimony lapjain, az 1910-es kezdeti hűhó és harciasság 1911-re háborúvá terebélyesedett. Maga Durham is úgy nevezte a felforrósodott vitát, hogy „az 1911-es csata.” Támadásai a Wesley-féle szentség ellen „csökönyösek és agresszívek”(24) voltak, írásai pedig „sértegetéseket”(25) közvetítettek. Ezt aligha várnánk el egy olyan embertől, akinek a szíve meg van szentelve és telve van Isten szeretetével, akármikor és akármilyen sorrendben is történt állítólag az a megszentelődés! (Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy néhány második áldásos becsmérlőjének és ellenzőjének a válasza sem volt igazán „megszentelt.”) 1911-ben útra kelt, ébredési és tábori összejöveteleken hirdetve a tanítását.
Durham 1911 tavaszán látogatott Los Angelesbe. Az Upper Room Mission-ben (Felházi Misszió) neki szervezett összejövetelekről kitiltották, mert a csoport pásztora megtudta, hogy Durham a befejezett munka tanítást akarja hirdetni. William Seymour azonban keleten prédikált, így Durham az Azusa utcai gyülekezethez fordult (amely ekkorra már nagyon kicsi volt), és az emberek örömmel fogadták. Seymour pulpitusát használva Durham estéről estére kirohanásokat intézett az azonnali megszentelődés, a Seymour szíve számára kedves tanítás ellen. Bár az összejöveteleket sokan látogatták és nagyon sikeresek voltak, az „új tanítás” zavarta Seymour presbitereit, akik visszahívták Seymourt Los Angelesbe a válság kezelésére. Seymour visszatérésekor megkérte Durhamet, hogy többé ne hirdesse a befejezett munka tanítását az Azusa utcában.
Durham szemtelensége (egyesek arroganciának mondanák) ekkor új magaslatokra emelkedett: Durham megpróbálta megakadályozni, hogy Seymour, akinek a szolgálata alatt megkapta a Szent Szellem keresztséget, a saját pulpitusánál prédikáljon! Hagyom, hogy a pünkösdi kutató, Larry Martin, saját szavaival mondja el a történetnek ezt a részét:
Ahelyett, hogy alávetette volna magát a helyi gyülekezet pásztorának, Durham az összegyűltek elé állt vasárnap reggel, és megkérte az embereket, szavazzanak, akarják-e, hogy ő folytassa a munkát, vagy visszaadja Seymournak. Durham azt mondta, csak „tízen vagy kevesebben” szavaztak Seymourra. Hogyan vehetett részt Durham egy ilyen etikátlan és egoista szellemi puccsban, az elképzelhetetlen.(26)
Seymour úgy érezte, nem maradt más lehetősége e hálátlan és illetlen viselkedéssel szemben (majdnem orcátlan elbitorlást mondtam), május 2-án lelakatolta az Azusa utcai misszió ajtóit.(27) Durham leírása Seymour cselekedetéről felnyithatja a szemünket:
…miközben mi prédikáltunk, imádkoztunk és Istent kerestük a misszióban, Seymour cselszövést tervezett, hogyan vegye birtokba az épületet…(28)
Martin így töpreng Durhamnek a kizárásra adott magyarázatáról:
Milyen szerencsétlen dolog Seymourt „cselszövéssel” vádolni, amiért vissza akarta szerezni a saját pulpitusát, miután a pásztori tekintélyét elbitorolta egy korábbi barátja.(29)
Durham még a faji kérdést is bevonta a játszmába:
Amikor kedden elmentünk a misszióba, úgy találtuk, hogy Seymour befolyásolta a misszió néhány vezetőjét, akik ugyanolyan színűek voltak, mint ő, hogy álljanak mellé, majd bezárták és elreteszelték az ajtót.(30) [kiemelés tőlem]
Durham kibérelt egy másik helyet Los Angelesben. Sok Azusa utcai tagot magával vitt, köztük néhány vezetőt is, és folytatta a városban az összejöveteleit. Az alkalmakat sokan látogatták, és sok áldásról számoltak be. Durham ekkor átköltöztette szolgálatának székhelyét Chicagóból Los Angelesbe.(31)
Durham azonban úgy érezte, nem hagyhatta válasz nélkül a sérelmet, és a Pentecostal Testimony lapjain így pocskondiázta Seymourt és a szolgálatát:
…Isten megmutatta nekem az igazságot vele kapcsolatban. Őt egyáltalán nem érdekli az Úr munkája… Isten ereje teljesen elhagyta őt… már nem méltó a szentek bizalmára és tiszteletére… Én voltam a legutolsó a szentek között... aki feladtam vele kapcsolatban a reményt… és mindig találtam mentséget számára a kudarcaira és a baklövéseire… A körülmények ezt az igen kellemetlen kötelességet rótták rám.(32)
Más szavakkal, Durham azt mondta népes olvasótáborának, hogy Seymour egy erejét vesztett, levitézlett ember volt szellemileg és szolgálatilag. Ez ugyanaz a William Seymour volt, akiről négy évvel korábban Durham így áradozott:
Csak röviden Seymour testvérről, aki a mozgalom vezetője Isten alatt: ő a legszelídebb ember, akivel valaha találkoztam. Istennel jár és beszél. Az ő ereje az ő gyengeségében van. Úgy tűnik, olyan egyszerű a szíve, mint egy kisgyermeké, ugyanakkor úgy be van telve Istennel, hogy mindig érzed a szeretetet és az erőt, amikor közel kerülsz hozzá.(33)
Durham második áldás elleni tirádái még a leghűségesebb támogatói között is kellemetlen érzést keltettek. Frank Bartleman, utazó evangélista, akit ma az Azusa utcai ébredés krónikásaként ismernek, úgy érezte, elérkezett a tűrése határára, bár továbbra is nagyra becsülte Durham nyilvános szolgálatát és eredményeit.
Végül elhagytam a platformot [Durhamét], mert már nem voltam kész a megtorlás szellemében állni. Úgy éreztem, távol kell maradnom a viszálytól és a vitatkozástól. …az ő szava majdnem törvény lett a pünkösdi missziókban, egészen az Atlanti-óceán partjáig. Túl sok hatalom nem biztonságos egyetlen ember kezében. Az újság, amit munkájával kapcsolatosan elindított,(34) kezdett testi, vitatkozó természetűvé válni, és a régi „kegyelem második munkája” ellen harcolni. Az Úr Szelleme megmutatta nekem, hogy Ő nemsokára meg fogja állítani.(35)
 
 
16. The Apostolic Faith (Az apostoli hit), 1907. február-március, 4. old., 2. oszl.; The Azusa Street Papers (Az Azusa utcai írások), 33. old., 2. oszl.
17. The Apostolic Faith (Az apostoli hit), 1908. január, 1. old., 2. oszl.; The Azusa Street Papers (Az Azusa utcai írások), 58. old., 2. oszl. Durham természetesen az 1Korintus 2,2 utolsó szavait használja, azaz „Mert nem végeztem, hogy egyébről tudjak köztetek, mint Jézus Krisztusról, mégpedig mint megfeszítettről.”
18. Ez úgy tűnik, ellentmond a korábban megadott dátumnak (március 2.), de Durham február végén érkezett az Azusa utcába, és majdnem egy hét alatt átesett az ő saját „pünkösdjén.” [Megjegyzés: Ez az én lábjegyzetem a Farkas idézethez hozzáadva.]
19. Thomas George Farkas, William H. Durham and the Sanctification Controversy in Early American Pentecostalism (William H. Durham és a megszentelődés vitája a korai amerikai pünkösdizmusban), 1906-1916; (doktori disszertáció: The Southern Baptist Theological Seminary – Déli Baptista Teológiai Szeminárium, 1993), 134. old.
20. Ez a lebilincselő történet kívül esik könyvünk keretein, de könnyen olvashatóan és nagyon élvezetesen írja le Edith L. Blumhofer és Grant Wacker: “Who Edited the Azusa Mission’s Apostolic Faith?” (Ki szerkesztette az Azusa Misszió Apostoli hit című kiadványát?) Ez a cikk az Assemblies of God Heritage (Assemblies of God örökség) 15-21. oldalán jelent meg, 21. évfolyam, 2. szám, 2001. nyár. Ki a bűnös nőtestvér? A választ elrejtettem valahol a felhasznált irodalom jegyzékben. (Milyen más módon vegyelek rá, hogy elolvasd a könyvek listáját a végén?)
21. William Durham: “The Great Battle of Nineteen Eleven” (Az 1911-es nagy csata). Pentecostal Testimony (Pünkösdi bizonyságtétel), 2. évfolyam, 6. szám (1912. január); idézi: Farkas, William H. Durham, 144. old.
22. A Pentecostal Testimony (Pünkösdi bizonyságtétel) Durham szolgálatának kiadványa volt, míg a The Apostolic Faith (Az apostoli hit) az Azusa utcai szolgálattal volt kapcsolatos. (Nagyon hálás vagyok a hűséges szolgáló aktivistáknak a Flower Pentecostal Heritage Centerben (Flower Pünkösdi Örökség Központ), amiért rendelkezésemre bocsátották a Pentecostal Testimony (Pünkösdi bizonyságtétel) fennmaradt példányainak és egyéb Durham kiadványoknak a másolatát.) Egyébként, csak hogy fenntartsam az érdeklődésedet, Parham teljesen különálló szolgálatának a kiadványát is úgy hívták, hogy The Apostolic Faith (Az apostoli hit).
23. Durham “The Finished Work of Calvary—It Makes Plain the Great Work of Redemption,” („A Kárvária befejezett munkája – Egyszerűvé teszi a megváltás nagy munkáját) Pentecostal Testimony (Pünkösdi bizonyságtétel), 2. évfolyam, 2. szám (1912. május?). Megjegyzés: a CSUPA NAGYBETŰS rész a szövegben az eredetiben is úgy szerepel.
24. Blumhofer, The Assemblies of God: A Popular History. (The Assemblies of God: Könnyen érthető történelem)(Springfield, MO: Radiant Books [Gospel Publishing House], 1985), 43. old.
25. William W. Menzies, “The Non-Wesleyan Origins of the Pentecostal Movement,” („A pünkösdi mozgalom nem Wesleyánus eredetei”) 81-98. old. in Aspects of Pentecostal-Charismatic Origins, (A pünkösdi-karizmatikus eredetek részletei) Vinson Synan, szerk.; (Plainfield, NJ: Logos International, 1975), 92. old.
26. Larry Martin, The Life and Ministry of William J. Seymour and a History of the Azusa Street Revival (William J. Seymour élete és szolgálata, és az Azusa utcai ébredés története) (Joplin, MO: Christian Life Books), 287-288. old. Ez a könyv az első egy sok kötetes sorozatban, amelynek a címe The Complete Azusa Street Library (A teljes Azusa utcai könyvtár).
27. A történet egyik ironikus részében, amelyben az igazság furcsább mint a fikció, a pünkösdi történelem rajongói megemlékeznek arról, hogy Los Angelesben Seymour első összejövetele után a gyülekezet, amely meghívta prédikálni, elutasította a tanítását a Szent Szellem keresztségről és a nyelveken szólásról – és bezárták az ajtót előtte! Talán ez az eset is teljes kört írt le.
28. Durham, “The Great Revival at Azusa Street Mission – How It Began and How It Ended,” („A nagy Azusa utcai misszió – hogyan kezdődött, és hogyan lett vége”) Pentecostal Testimony (Pünkösdi bizonyságtétel), 1. évfolyam, 8. szám [valamikor 1911-ben; a Pentecostal Testimony-ben (Pünkösdi bizonyságtételben) soha nem adtak meg dátumokat az első szám kivételével]. Egyébként a “The Great Revival at Azusa Street” „A nagy ébredés az Azusa utcában,” amelyről Durham ír, nem az 1906-os kitöltetés, amelyre mindenki úgy gondol, mint a „nagy ébredés,” hanem Durham leírása a saját összejöveteleiről az Azusa utcában 1911-ben!
29. Martin, Life and Ministry of William J. Seymour (William J. Seymour élete és szolgálata), 288. old.
30. Durham, “The Great Revival,” („A nagy ébredés”) 4. old.
31. Parham, aki mindig szemben állt Durhammel és a „Durhamizmussal,” állítólag (remélhetőleg nem igaz) szeretetlen kirohanást tett az elhunyttal szemben a The Apostolic Faith (Az apostoli hit) kiadványának 1912. decemberi számában. A „Szabad szerelem” című cikkben ezt írta: „Az ember, aki nemrégiben nagy rombolást vitt véghez az apostoli (vagyis pünkösdi) keresztények között a megszentelődés egyértelmű kegyelmi munkájának tagadásával, vagy támogatta, vagy tudtán kívül teret adott a szabad szerelemnek, amely annyira átjárta chicagói szolgálatát, hogy néhány vezető munkását kényes állapotban [azaz házasságon kívüli terhességgel] kellett egy bizonyos házba küldeni. Ez kényszerítette arra a vezetőt, hogy a központját egy időre Los Angelesbe helyezze át…” Lásd a szám 5. oldalát. Igaz lehetett ez? Véleményem szerint nem, mivel csak Parham vádja áll rendelkezésünkre, megerősítés nélkül (1Timóteus 5,19). Igaz, hogy Parhamnek sok kapcsolata volt Chicago környékén, mivel a szolgálati útjai kapcsolatosak voltak Dowie Zion City-jével. Másfelől viszont, a megszentelődés ellenségéről (akinek Parham látta Durhamet) könnyen feltételeztek mindenféle istentelenséget. És nyilvánvaló torzítás (a vegytiszta faji előítélettel együtt) rohamozza meg az olvasót az előző oldalon ugyanebben a cikkben, amelyben Parham kirohanást intéz a keveredő fajok, keveredő nemek „szörnyű, rettenetes szégyene” ellen az Azusa utcában, ami szerinte további „bizonyíték” arra, hogy a „szabad szerelem” Seymour munkájában is jelen volt.
32. Durham, “The Great Revival,” („A nagy ébredés”) 4. old.
33. The Apostolic Faith (Az apostoli hit), 1907. február-március, 4. old., 3. oszl.; The Azusa Street Papers (Az Azusa utcai írások), 33. old., 3. oszl.
34. Azaz a Pentecostal Testimony (Pünkösdi bizonyságtétel), amelyből már idéztünk.
35. Frank Bartleman, Another Wave Rolls In formerly, What Really Happened at Azusa Street, (A második hullám, korábban Mi történt valójában az Azusa utcában), szerekesztette John Walker, javított és bővített kiadás; (Monroeville, PA: Whitaker Books, 1962), 109-110. old.

 
Úgy tűnik, az Úr ugyanezt mutatta az ellentétes táborban is. Ahogy fokozódott az acsarkodás, a pünkösdi veterán, Charles Fox Parham (aki mindig megingathatatlanul támogatta a szentséget, mint második áldást) 1912 januárjának elején támadásba lendült. Elmondott egy rendkívül elhamarkodott – és (mint kiderült) prófétai – imát:
„Ha ennek az embernek a tanítása igaz, múljon ki az életem, hogy bebizonyítsa; de ha a mi tanításunk igaz a megszentelődés egyértelmű munkájáról, akkor ő lakoljon az életével.”(36)
Kiadványában, a The Apostolic Faith (Az apostoli hit) 1912. júniusi számában Parham kijelentette:
„A chicagói Durham most már vakon száguld a bukása felé. Azt akarom mondani, mint Isten hírnöke és a mozgalom rangidős prédikátora, hogy mindenki, aki vezető akar lenni ebben a munkában, és magáénak tekinti a hatalmat, amely a szövetség hírnökéé, a Szent Szellemé, el fog bukni…”(37)
Barátot és ellenséget, mindenkit váratlanul ért, amikor Durham – élete teljében, még a negyvenedik születésnapja előtt – hirtelen, ugyanazon év július 7-én meghalt. James R. Goff Jr., Parham egyik életrajzírója ezt mondja: „Parham úgy érezte, hogy Isten pontosan válaszolt az imájára.”(38) Durham és a „Befejezett munka” elméletének ellenségei kétségkívül kijózanodtak, de örvendeztek is, mivel úgy érezték, ügyük és tanításuk tisztázódott és igazolást nyert. Durham támogatói, ha egyáltalán belegondoltak Durham halálának időzítésébe, nem vallották be, hogy bármi baljóslatút láttak volna benne. Temetési szertartásán ragyogó dicshimnuszokkal és bőséges tiszteletadással búcsúztatták.
 
  
 
36. Edith Waldvogel Blumhofer, The Assemblies of God: A Popular History. (The Assemblies of God: Könnyen érthető történelem)(Springfield, MO: Radiant Books [Gospel Publishing House], 1985), 43. old.
Az effajta „próféta – próféta ellen” típusú leszámolás nem teljesen előzmény nélküli az Szentírásban. Sőt két ószövetségi szakasz is eszünkbe jut. Az ismertebb Illés a Kármel-hegyen (1Királyok 18,17-40), amikor a Thesbites kihívást intézett a tömeghez: „Meddig sántikáltok kétfelé? … amely Isten tűz által felel, az az Isten” (21. 24. v.). A nap végére 450 hamis prófétát ért utol a végzete. És ott van egy másik történet a Jeremiás 28-ban, amelyben a hamis próféta, Hanániás ellentmondott az Úr szavának, melyet Jeremiás által szólt. Ekkor Isten azt üzente Hanániásnak Jeremiás által, hogy meg fogja ölni őt még „ez esztendőben” (16. v.), és Hanániás valóban meghalt később ugyanabban az évben (17. v.). Bármilyen kijózanító és népszerűtlen is a gondolat, Istennek nincs ellenére, hogy elvegye annak az életét, aki ellenáll Neki. (Még az Újszövetségben is, ahogy a szomorú bizonyságot olvassuk Péter prófétai kijelentéséről, amit Ananiás és Szafira ellen tett az ApCsel 5,1-11-ben.)
37. Charles F. Parham, The Apostolic Faith (Az apostoli hit) [Baxter Springs, Kansas], 1. évfolyam, 4. szám, 1912. június, 8-9. old. Akár sokak kérésére, akár (fennáll a kísértés, hogy inkább erre gondoljunk) úgy, hogy „Látjátok, én megmondtam!” Parham ezt a cikket teljes egészében újra közölte a 2. évfolyam 7. számában (1913 szeptemberében) a 9-10. oldalon.
38. James R. Goff, Jr., Fields White unto Harvest: Charles F. Parham and the Missionary Origins of Pentecostalism (Fehérek a mezők az aratásra: Charles F. Parham és a pünkösdizmus missziós eredete) (Fayetteville, AR: The University of Arkansas Press, 1988), 152. old. Parham másik életrajzírója, Sarah E. Parham is megemlíti ezt. Azonban amikor Parham utazásait részletezi, érdekes megjegyezni, hogy a kaliforniai Perrisbe helyezi (nem messze Los Angelestől) 1911. december elejétől 1912. január 31-ig. (Ekkor kezdett el prédikálni egy összejövetel sorozaton a szűkebb Los Angelesben.) Ez azt jelenti, hogy Parhamnek bőségesen volt lehetősége első kézből származó információkat hallani a sorról, amit Durham a pünkösdi közösségben vágott Dél-Kaliforniában az előző tavasszal és nyáron. Ez indokolhatja Parham figyelemre méltó imájának az 1912. januári időkeretét. V.ö. Sarah E. Parham, The Life of Charles F. Parham, Founder of the Apostolic Faith Movement (Charles F. Parham, az Apostoli Hit Mozgalom alapítójának élete) (New York: Garland Publishing, Inc., 1985), 237-239. old.

 
Ha e nagy teológiai vita „vesztesei” írták volna Durham sírfeliratát, talán úgy szóltak volna, mint Charles Parham szavai (bár remélhetőleg ők irgalmasabbak lettek volna):
Most végre világosan látszik ősátáni felségének ördögi vége. Így járt az, aki a durhamizmust éltette a világon, aki tagadta a megszentelődést, mint a kegyelem azonnali munkáját. Igyekezvén lerombolni a megszentelődés kegyelmét, el akarta törölni Isten egyetlen kegyelmét, amely győztesekké tesz minket, és így megakadályozni a felkészülést, amely szükséges a megváltáshoz. Ezért mindenki, akit megtévesztett, alázza meg magát, és keresse a helyreállítást „ahhoz a kegyelemhez, amelyben állunk” (Róma 5,2), mert nem lehet részetek az igazi pünkösdben, ha nincs megszentelve az életetek.(39)
De a teológiában, ahogy a háborúban, nem a veszteseké az utolsó szó, és természetesen nem ők írják a történelmet. A „győztesek,” Durham szellemi örökösei – az Assemblies of God (Isten Gyülekezetei), a Foursquare Church (Négyszeglet Egyház) és mások – továbbra is mind hitrendszerük szellemi és teológiai megújítójaként és atyjaként tisztelik Durhamet a megszentelődés kérdésében. Miután egyértelműen megnyerték a csatát, nagyvonalúbbak lettek a második áldásban hívő testvéreikkel szemben, és a kérdés, most már úgy tűnik, kevés figyelmet kap, talán a történészek körének kivételével. A pünkösdiek többsége számára a háromlépéses ordo salutis (az üdvösség lépéseinek sorrendje) halott, azt Durham kétlépéses megközelítése váltotta fel.
Miért Durham és a követői (akik ma a túlnyomó többség) kerekedtek felül? Ennek legalább három okát sorolhatjuk fel:
1. Durhamnek erős volt a személyisége és sikeres a nyilvános szolgálata. Ezt minden első kézből származó beszámoló alátámasztja. Az összejövetelei izgalmasak voltak, prédikálása felvillanyozó, az emberek érezték Isten jelenlétét, a keresők megkapták a Szent Szellem keresztséget, és betegek meggyógyultak. Úgy érezték: „Ha ez a tanítás nem helyes, miért áldja meg Isten ezt a szolgálatot?” És ez jogos kérdés volt.(40)
2. Ahogy terjedt a pünkösd, sokkal több ember csatlakozott nem-szentség hátterekből, mint a Wesley-féle hagyományból. Ahogy az Assemblies of God (Isten Gyülekezetei) történésze, William H. Menzies rámutat:
A probléma akkor kezdett megnyilvánulni a korai pünkösdi mozgalom soraiban, amikor olyan csoportokból kezdtek el nagy számmal belépni a mozgalomba, amelyek nem ismerték sem a Wesley-féle, sem a keswicki szentség tanítást. Úgy tűnik, legtöbben a baptistáktól jöttek. A baptisták általában a megszentelődés református látását fogadták el, amelyben a folyamaton van a fő hangsúly, nem az azonnali élményen.(41)
(Emlékezhetünk, hogy mielőtt elfogadta volna a szentségnek a Wesley-féle tanítását, amely azt a „kegyelem második munkájá”-nak tekinti, Durham is baptista volt.) Ezek a Szellemmel keresztelt baptisták nem tudták, hogyan illesszék saját kereteikbe a megszentelődést mint második áldást. Így nekik nem jelentett problémát, hogy teológiailag egyetértsenek Durhammel. Úgy tűnt, a Szent Szellemet nem akadályozta a tanítással kapcsolatos tudatlanságuk. Így is megkeresztelte őket, és megadta nekik a nyelvek ajándékát.
3. Durhamnek részben igaza volt. Minden, ami az üdvösségre vonatkozik, valóban része Krisztus befejezett munkájának. A szentség háttérből jött pünkösdiek nem tudták igazolni a Szentírásból azt a karikatúrát, amely a Wesley-féle álláspontról kialakult annak élesebb ellenzői között. Ők akaratlanul is felállították a saját szalmabábuikat, Durham pedig ledöntötte azokat. Ez nem jelenti azt, hogy a megszentelődés élménye nem lehet későbbi esemény, mert milliók pontosan erről, a „kegyelem második munkájáról” tettek bizonyságot évszázadokon át. Sőt Durham is ezt mondta:
A tapasztalatokkal kapcsolatban azt mondanánk, hogy kétségkívül sok ember jutott a megszentelődés tapasztalatának birtokába a megtérése után; de mivel nem tanították meg nekik az igazságot eleinte, azt kell-e tanítanunk másoknak, hogy a megszentelődést második munkaként keressék?(42)
Ahogy már mondtuk, egyesek eleinte nem tudnak eleget az igazságból ahhoz, hogy elnyerjék azt az örömöt, amit megkapnának, ha birtokukban lenne az igazság ismerete. Ezért az új világossággal arról, amijük van Krisztusban, új áldás jön.(43) [kiemelés tőlem mindkét példában]
Tehát Durham soha nem mondta, hogy a későbbi megszentelődés élmények nem voltak érvényesek, hanem ahhoz ragaszkodott, hogy nem szükségszerűen így kell megtapasztalni, vagyis a késleltetett tapasztalatot nem lehet tantétellé tenni. Ha olyan szóhasználattal élt volna, amely kissé ismerősebb számunkra, azt mondta volna, hogy ezek a hívők csupán alkalmazták azt, ami már az övék volt Krisztusban.
 
 
39. Charles Parham, The Everlasting Gospel (Az örökkévaló Evangélium) (nincs hely, nincs dátum), 119. old. Kötetben megjelent egy újranyomtatott kiadás részeként The Sermons of Charles F. Parham (Charles F. Parham prédikációi) címmel (New York: Garland Publishing, 1985), amelyben szerepel egy másik könyve is, A Voice Crying in the Wilderness (Kiáltó szó a pusztában). Mindkét könyv megtartja az eredeti oldalszámozást.
40. Hogy igazságosak legyünk Durhammel, ez a helyzet megadja az ő táborának is a jogot, hogy avval érveljen: „amely Isten tűz által felel, az az Isten.”
41. Menzies, “Non-Wesleyan Origins,” (Nem Wesley-féle gyökerek) 90-91. old.
42. William Durham, Articles Written by Pastor W. H. Durham Taken from Pentecostal Testimony, (W. H. Durham pásztor cikkei a Pünkösdi Bizonyságtételből) (nincs hely, nincs dátum), 18. old. Úgy tűnik, ezt a könyv posztumusz kiadás. A retorika jelentős mértékben visszafogottabb.
43. Durham, Articles, (Cikkek) 19. old.

 
Különös ezt mondani, de az egyetlen dolog, amiért Durham szellemi örökösei nem róják le neki tiszteletüket, az a megszentelődésről szóló tanítás egyik kulcseleme – mégpedig az eltörlés. „Durham” – állítja Menzies – „elutasította az eltörlés fogalmát, mondván hogy ellenkezik a Szentírással.”(44) Amikor Myer Pearlman, az Assemblies of God (Isten Gyülekezetei) korábbi nemzedékének kiváló teológusa megírta klasszikus teológiáját, Durham szellemi örököseként úgy érezte, hogy a „veleszületett bűn eltörlését” felsorolhatja „a megszentelődésről szóló hibás nézetek” között.(45)
Pedig Durham éppen az ellenkezőjét állította! Köszönettel tartozom Farkasnak, aki rámutatott erre: „…a befejezett munka tanítást nem adták tovább hűségesen Durham halála után.”(46) Farkas azt állítja, hogy az egyik szinten a Wesley-féle szentség két elemre bontható: utólagosság (tehát a megszentelődés valamikor az újjászületés után történik) és eltörlés (amin a bűnös természet eltávolítása értendő). Farkas állítása szerint Durham indulatossága csak az utólagosságra irányult, nem az eltörlésre vagy a bennünk lakó bűntől való szabadulásra.(47) Már hallottuk, hogy Durham dörgedelmesen beszélt az utólagosság ellen. Azt állította, hogy a megszentelődés az újjászületés pillanatában történik – egy időben a bűnbocsánattal, az újjászületéssel és a megigazulással. De figyeljük meg, mit mond maga Durham az eltörlésről, ami a bennünk lakó bűntől való szabadulás:
…van bűn abban az emberben, akiben Krisztus benne van? Nem. Nem lehet. Nem lehetnünk Krisztusban úgy, hogy bennünk van az „ó-ember.”(48)
Amikor egy ember megtér, akkor tiszta és szent lesz, és már valóban szent szeretet van a szívében Isten és ember iránt.(49)
Hisszük, hogy Isten mértéke a teljes megszentelődés, és mivel ez a helyzet, senki nem igazulhat meg nélküle.(50)
Az ó-ember tele van bűnnel, az új ember pedig szabad a bűntől.(51) [kiemelés tőlem]
A Róma 6,6-ra(52) utalva Durham ezt mondta:
…más szavakkal, a mi ’ó-emberünk,’ az ádámi természet, megfeszíttetett Krisztussal, hogy elpusztuljon vagy megszűnjön.(53) [kiemelés tőlem] 
Amikor Durham a „kegyelem második munkáját” emlegető emberekről szól, nem vonja kétségbe a bennük elvégzett munkát, amiről azok beszéltek, mert velük együtt ő is részesedett a tiszta szív áldásában:
…sokan ezek közül a kedves emberek közül szerették az igazságot a szentséggel kapcsolatban, és kétségkívül tiszta volt a szívük… a szív igazi szentségéről tanítottak, ezt tanítja a Szentírás, és mi ebben hiszünk.(54)
…egyesek… azt fogják mondani… hogy az író [vagyis maga Durham] visszalépett a megszentelődéstől. Az író teljesen Istennek van szentelve Krisztusban.(55) [kiemelés tőlem]
Durham világosan kijelentette, hogy neki nem a teljes megszentelődéssel van problémája – a bent lakó bűntől való szabadsággal – hanem azzal a tanítással, hogy az egy „második munka.” Ő azt állította, hogy hisz benne, és személyes tapasztalataként jár a teljes megszentelődésben.
"Mindig nagy nehézséget okozott számomra, hogy összhangba hozzam a kegyelem második munkája elméletét az Ige világos tanításával. Nem jelentett gondot azonban bebizonyítani, hogy a Biblia tanítja a teljes megszentelődést. Szerintem senki, aki hisz a Bibliában, nem kísérelheti meg tagadni, hogy tanításának a mértéke: Szentség az Úrnak. De egyeseknek az elméje nagyon előítéletes lett a második munka elmélettel szemben. Világosan kijelentheted nekik, hogy hiszel a teljes megszentelődésben, és a Biblia tanítása szerint ez Isten egyetlen mércéje, ezért senki nem igazulhat meg nélküle. Azt állítják, ők átélték ezt a második munkát, majd elmennek és azt mondják, te nem hiszel a megszentelődésben."(56) [kiemelés tőlem]
Tehát jelentős különbség van Durham és azok között, akik a szellemi utódainak mondják magukat. Durham hitt a teljes megszentelődésben – a bennünk lakó bűn megszüntetésében – míg az ő „örökösei” nem! Másfelől, bár Durham fennhangon hirdette, hogy nem ért egyet a „kegyelem második munkáját” hirdető ellenfeleivel a teljes megszentelődés időzítése tekintetében, a tanításuk tárgyában egyetértett velük – a tiszta szívben, amely szabad a bent lakó bűntől.
Mi történt tehát, amiért azok, akik elfogadták Durham tanítását, nem vették át annak kulcselemét? Valószínűleg a rövid válasz az, hogy Durham meghalt, amikor a vita még izzott; idő előtt eltávozott, mielőtt még teljesen kifejthette volna a tanítását. Durham követői,(57) sokan baptista háttérrel, el voltak foglalva az utólagosság elleni hadjáratukkal, és (mivel korábban nem voltak kapcsolatban a Wesley-féle szentség tanítással, ami megvolt Durham hátterében) ugyanazt a lendületet használták az eltörlésre is. Népiesen szólva, Durham ki akarta önteni azt, amit ő „fürdővíznek” tartott, az utólagosságot; viszont nagyon szerette a „gyereket,” az eltörlést. Követői sokkal kevésbé látták a különbséget baptista hátterük miatt (vagy talán más okok miatt, amiket mi már nem ismerünk), és kiöntötték a gyereket a fürdővízzel. Úgy tűnik, Farkas arra a véleményre hajlik, hogy Durham kijelölt utódja, Frank Ewart a fő felelős Durham tanításának újramagyarázásáért:
[Ewart] Durhamnek tulajdonította a második munka tanítás „kiszorítását” avval a tanítással, hogy a megszentelődés „folyamatos munka, amelyben a keresztény kegyelmek felépülnek a hívő jellemében,” és „fokozatos ráhagyatkozás Isten akaratára.” Ewart állítása szerint ezt tanították neki baptistaként.(58)
Helyénvalónak tűnik, hogy helyet adjunk Farkasnak, aki a befejezett munka vitájából ezt az ironikus következtetést vonta le:
A születő Pünkösdizmuson belül a vitát William Durham robbantotta ki azzal, hogy a megszentelődést más felfogásban értelmezte. Megváltoztatta a Wesley-féle szemléletet, amelyet addig lényegében minden pünkösdi elfogadott. A befejezett munka tanításával kiváltott vita lett az alapja a pünkösdi mozgalmon szétszakadásának és új szövetségekbe rendeződésénekek.
Az újrarendeződés folyamata közben azonban Durham nagyon korán meghalt, és a Befejezett Munka nevű tanítása az utódaira maradt, akik vagy alapvetően félreértették a tanítást, vagy szándékosan megváltoztatták az érdes hangú vita csúcsán uralkodó körülmények között. Végül a Befejezett Munka nevű tanítás eredeti, tökéletességet hirdető változata lényegében a sírba szállt Durhammel.(59) [kiemelés tőlem]
Durham tanításának félremagyarázása azonban megtörtént. A teljes megszentelődés igazsága – az eltörlés, szabadság a bennünk lakozó bűntől – onnan fogva elveszett azon pünkösdiek többsége számára, akik nem szentség háttérből jöttek. Durham küldetése (amelyet izzón és hevesen, látszólag testvéri szeretet és tapintat nélkül hajtott végre) az volt, hogy újra Igei alapra helyezze a teljes megszentelődés igazságát – Krisztus befejezett munkáját, de nem az ember alkotta időkeretét. Követői nem értették meg az igazi célt, és kirekesztették a szentséget, a pünkösdi mozgalom szívét, sőt helyesen mondhatjuk így: tiszta szívét.
Ennek eredményeképpen a szeretett tanítást, a szolgálóleányt, a tanítást amelyet Isten arra használt, hogy tízezrek szívét készítse fel a nagy Azusa utcai kitöltetésre – a teljes megszentelődés tanítását –, kivetették, és most hiányzik. Nem csoda tehát, hogy a legtöbb pünkösdi és karizmatikus soha nem találkozott vele. Nélküle az Azusa utca szellemi alapjának egyik létfontosságú eleme veszett el.
Jézus ezt mondta: „Boldogok, akiknek szívük tiszta: mert ők az Istent meglátják” (Máté 5,8). A Zsidókhoz írt levél szerzője Jézus szavait visszhangozva ezt írta: „a szentséget, amely nélkül senki sem látja meg az Urat” (Zsidók 12,14). Az 1800-as évek végén a Szentség Mozgalom gyermekei, akik hittek abban, hogy Isten megtisztítja és a bűntől szabaddá teszi a szívüket, látták Istent új módon cselekedni az Azusa utcában. A Szent Szellem megmutatta az utolsó időkre szánt pünkösdi erejét azokban a szívekben, amelyeket Ő Maga tisztított meg a bent lakó bűntől. Ha Isten a mi nemzedékünkben is olyan hatalmasan akarna cselekedni, mint az Azusa utcában, vajon a mi szívünk készen állna-e, lenne-e annyira tiszta, mint William Seymouré és munkatársaié? Vagy Isten ajándékának, a teljes megszentelődésének továbbra is folyamatos száműzetést kell elszenvednie, elutasított áldásként?
 
 
44. Menzies, “Non-Wesleyan Origins,” (Nem Wesley-féle gyökerek) 91. old.
45. Myer Pearlman, Knowing the Doctrines of the Bible (A Biblia tanításainak ismerete) (Springfield, MO: Gospel Publishing House, 1937), 257. old.
46. Farkas, William H. Durham, 186. old.
47. Farkas, William H. Durham, 237-238. old.
48. William H. Durham, “The Finished Work of Calvary,” („A Kálvária befejezett munkája.”) Pentecostal Testimony, (Pünkösdi bizonyságtétel) 2. évfolyam, 1. szám [1912. jan.?], 2. old.
49. Durham, Articles, (cikkek) 4. old.
50. Durham, Articles, (cikkek) 27. old.
51. Durham, Articles, (cikkek) 28. old.
52. Emlékezzünk, Durham minden valószínűség szerint a King James Verziót használta, amely így fordítja ezt a részt: „Tudván ezt, hogy a mi ó emberünk megfeszíttetett vele, hogy a bűn teste elpusztuljon, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek.”
53. Durham, Articles, (cikkek) 17. old. Farkas rámutat, hogy az „elpusztul” volt John Wesley álláspontja is. Barátjának, Joseph Bensonnak írt levelében Wesley ezt írta: „Az ’elpusztul’ szót használtam, mert Szt. Pál is ezt tette. A ’felfüggesztett’ szót nem találom a Bibliámban. (Az idézet a 455. levélből származik a Letters from the Reverend John Wesley to Various Persons; [Levelek John Wesley tiszteletestől különböző személyeknek] a The Works of John Wesley: Addresses, Essays, and Letters [John Wesley munkái, előadások, esszék és levelek] része, elektronikus kiadás. [Albany, OR: Ages Software, 2000].) A bűn elpusztítása vagy eltörlése a szívben mindkét ember üzenetének a lényege.
54. Durham, Articles, (cikkek) 30. old.
55. Durham, Articles, (cikkek) 43. old.
56. Durham, Articles, (cikkek) 15-16. old.
57. Frank Ewartra gondolhatunk, aki Durham megbízott utódja volt Los Angelesben. Ewart erősen baptista háttérből jött, és még egy megoszlást hozott a már amúgy is szakadozott pünkösdi mozgalomba, amikor az Egység/Csak-Jézus Mozgalom lovagjául szegődött. Ez az új szakadás mindössze egy évvel Durham halála után történt. Eszünkbe juthat még Eudorus Bell, Durham másik társa, aki azelőtt baptista pásztor volt Texasban. Bell volt az Assemblies of God (Isten Gyülekezetei) első elnöke, egy pünkösdi felekezeté, amelyet Durham halála után két évvel alapítottak.
58. Farkas, William H. Durham, 264. old.
59. Farkas, William H. Durham, 309-310. old.

 
Elmélkedésre ajánlok egy Igét, amelyet valószínűleg ismersz, de most talán más színben fogsz látni. Tudunk a nagy jeruzsálemi tanácskozásról az ApCsel 15-ben, amelyben a Gyülekezet azért jött össze, hogy halljanak Istennek a pogányok között végzett munkájáról, és eldöntsék, hogyan illenek a pogányok Isten tervébe. Lukács realisztikus képet fest a tanácskozásról, amely „nagy vetekedés”-sel kezdődött (7. vers).
Egy idő elteltével Péter emelkedett szólásra. Lukács a Szent Szellem indíttatására pontosan leírta, mit mondott (7-11. vers), mert a Szellem ihletésével beszélt. Emlékezzünk, hogy ez ugyanaz a Péter, aki ott volt pünkösd napján (ApCsel 2), és nyilvános beszédet tartott a Szent Szellem kinyilatkoztatásával. Ugyanezt a Pétert Isten arra használta, hogy ledöntse az akadályokat a pogányok előtt, amikor rávette, hogy az elnyomó római hadsereg egyik tisztjének a házában beszéljen, akit Kornéliusz századosként ismerünk (ApCsel 10). Isten figyelemre méltó dolgokat cselekedett a Gyülekezet történetének azon a két napján. Az emberek megtértek, megkeresztelkedtek a Szent Szellemmel, és nyelveken szóltak.
Ezen a jeruzsálemi tanácskozáson Péter visszaemlékezett arra a két eseményre „régebbi idő óta,” és rámutatott, hogy a pogányok élménye ugyanúgy Istentől volt, mint az eredeti pünkösdi csoporté. Még egy figyelemre méltó párhuzamot is vont, hogy ezt bizonyítsa, és ha úgy gondolod, hogy a nyelveken szólás a kezdeti bizonyíték, akkor most meg fogsz lepődni. Hallgassuk meg a nagy apostolt:
„És a szíveket ismerő Isten bizonyságot tett mellettük, mert nekik adta a Szent Szellemet, miként nekünk is; és semmi különbséget sem tett mi köztünk és azok között ….......................... [egészítsd ki].”
A 9. vers végét üresen hagytam. Ki tudod egészíteni emlékezetből?
1. Azt mondta Péter: „Isten… semmi különbséget sem tett mi köztünk és azok között – ők mind megtértek, ahogy mi is”? Nos, egyértelműen megtértek, különben nem lett volna „pogány kérdés,” – és legtöbben nem olvasnátok, én pedig nem írnám ezeket a sorokat. De nem, Péter valami másra gondolt.
2. Azt mondta Péter: „Isten… semmi különbséget sem tett mi köztünk és azok között – ők mind nyelveken szóltak, ahogy mi is pünkösd napján”? Ez nagyon „pünkösdien” hangzott volna, és kétségkívül igaz volt. Kornéliusz háznépe, családja, barátai és vendégei valóban szóltak nyelveken (10,46).(60) De megint csak nem – Péter szavai elkerülték azt, ami nyilvánvaló és kívülről látható volt.
Sőt Péter úgy kezdte az összehasonlítást, hogy elkerülte a külsőt, és a belsőre koncentrált. Olvassuk el most, amit mondott, kiegészítve a mondatot:

Péter számára ez volt az Istentől adatott „jel,” amely bebizonyította a nagy pünkösdi prédikátornak, hogy a pogányoknak „megvan”: a szívük hit által megtisztult. Meg lettek szentelve! Igen, megtértek – dicsőség Jézusnak! A Szellem erejében csodálatos módon nyelveken szóltak – nagyszerű! De oly sok évvel pünkösd napja után érveinek alátámasztására és lehető legjobb megerősítésére a tanácsban Péter bizonyságtétele az volt, hogy Isten megadta azoknak a pogányoknak a Szellem bizonyságát, a megtisztított szívet.(62) A teljes megszentelődés – a szív tisztasága – inkább mint a nyelvek, ez volt Péter összehasonlítási alapja! A Szent Szellem szentté tette őket.
Amikor az Azusa utca századik évfordulója környékén a pünkösdizmus második évszázadán gondolkodunk, jól tesszük, ha komolyan és imádkozva fontolóra vesszük Péter Szellem által ihletett kijelentését. Tartogat számunkra Isten valami csodálatosat – megtisztított szívet, amely szabad a bent lakó bűntől? Pünkösdi elődeink, akik ott voltak a 20. századi kitöltetés első, friss hullámában, hitték, hogy így van, és tudták, hogy ez kulcseleme a világot megrázó ébredésnek. Isten szent szívekbe töltötte az Ő Szent Szellemét. Úgy tűnik, hogy még az az ember is, aki megrázta a korai pünkösdi világot, mert ellenkezett a mozgalom kezdeti álláspontjával a megszentelődésről, nem a bent lakó bűntől való szabadság tanításával ellenkezett. Nem azt vonta kétségbe, hogy lehet-e tiszta a szív, hanem azt, hogy mikor.
Ahogy visszatekintünk Isten szuverén kitöltetésére az Azusa utcában, emlékezzünk meg Ésaiás próféta szavairól:

 
Ha rátekintünk az Azusa utcai „kőszálra” és „kútfőre,” amelyből a modern pünkösdi és karizmatikus élmény „kivágattatott,” akkor újra felfedezzük hiányzó örökségünket, és újra megragadjuk az elutasított áldást, a szív megtisztítását, a kulcsot, amely megnyitja az ajtót a „Szent Szellem régi ereje” előtt, ami – a teljes megszentelődés.(63)
  
 
60. Csak hogy egyértelmű legyen, Isten kegyelme által én is megkaptam és élvezem a nyelveken szólás ajándékát a nyelvek magyarázatának ajándékával együtt. Ezt nem dicsekvésként mondom, nem az én művem. De nem akartam, hogy pünkösdi testvéreim azt higgyék, lebecsülöm ezt a csodálatosan építő és igei ajándékot.
61. Péter itt az emberi szív gonoszságáról szóló híres versre, a Jeremiás 17,9-10-re utal: „Csalárdabb a szív mindennél, és gonosz az; kicsoda ismerhetné azt? Én, az Úr vagyok az, aki a szívet fürkészem…” Az ApCsel 15,8 kiindulópontja igen érdekesen állítja szembe Péter következtetését a 9. versben.
62. Jegyezzük meg közben, hogy ez összhangban áll avval, amit Isten Péternek mondott a háztetőn történt látomásában: „Amiket az Isten megtisztított, te ne mondd tisztátalanoknak” (ApCsel 10,15). Természetesen Péter a látomás idején úgy gondolta, Isten nem-kóser ételekről és tisztátalan állatokról szólt, visszatekintve azonban látta, hogy Isten megtisztított szívekről beszélt!
63. Három lépés, két lépés – vagy egy lépés? Durham előtt a pünkösdi mozgalom tanítása a három lépéses folyamat volt a megtéréstől a megszentelődésen át a Szent Szellem keresztségig. Durham azt állította, hogy a megigazulás és a megszentelődés ugyanannak az azonnali eseménynek a részei voltak, és így a folyamatot két lépésesre csökkentette. Akkor kezd a dolog ironikussá válni, amikor a Kornéliusz házában történt eseményt kezdjük tanulmányozni az ApCsel 10. 11. és 15. részében: ott csak egy lépés volt! Kornéliusz és társai, az első pogányok, akik beléptek Isten királyságába, megkapták az üdvösséget, a megszentelődést és a Szent Szellemet köztes lépések nélkül! Még a legjobban átgondolt (vagy legjobban átvitatkozott) teológia is bolondságnak tűnhet Isten bölcsessége mellett.

 
Barrett, David J. és Todd M. Johnson. World Christian Trends AD 30 - AD 2200: Interpreting the Annual Christian Megacensus. (A világ keresztény irányzatai, Kr. u. 30 – 2200: Az éves milliós keresztény lélekszámok magyarázata.) Pasadena, CA: William J. Carey Library, 2001.
Bartleman, Frank. Another Wave Rolls In (formerly, What Really Happened at Azusa Street), (A második hullám, korábban Mi történt valójában az Azusa utcában), szerkesztette John Walker, javított és bővített kiadás; Monroeville, PA: Whitaker Books, 1962.
________.Witness to Pentecost: The Life of Frank Bartleman. (A pünkösd tanúja: Frank Bartleman élete) New York: Garland Publishing, 1985. Ebben az újranyomtatott kiadásban valójában négy Bartleman könyv szerepel: From Plow to Pulpit, From Maine to California (Az ekétől a pulpitusig, Maine-től Kaliforniáig); How Pentecost Came to Los Angeles (Hogyan jött a pünkösd Los Angelesbe); Around the World by Faith: Six Weeks in the Holy Land (A világ körül hit által: Hat hét a Szentföldön); és Two Years Mission Work in Europe Just before the World War (Két év missziós munka Európában közvetlenül a Világháború előtt), 1912-1914.
Burgess, Stanley M., szerk. és Eduard M. Van Der Moss, társkiadók, The New International Dictionary of Pentecostal and Charismatic Movements (A pünkösdi és karizmatikus mozgalmak új nemzetközi szótára). Grand Rapids, MI: Zondervan, 2002.
Blumhofer, Edith Waldvogel. The Assemblies of God: A Popular History (Az Assemblies of God: Könnyen érthető történelem). Springfield, MO: Radiant Books (Gospel Publishing House), 1985.
________ és Grant Wacker. “Who Edited the Azusa Mission’s Apostolic Faith?” (Ki szerkesztette az Azusa Misszió Apostoli hit című kiadványát?) Assemblies of God Heritage (Assemblies of God örökség) 21. évfolyam, 2. szám, 2001. nyár. (Nem, a titokzatos szerkesztő neve nincs benne. Olvass tovább…)
Durham, William H. Articles Written by Pastor W. H. Durham Taken from Pentecostal Testimony. (nincs hely, nincs dátum) (W. H. Durham cikkei a Pünkösdi Bizonyságtételből)
________.The Pentecostal Testimony (A pünkösdi bizonyságtétel). Különböző számok, köztük (azt hiszem) az összes fennmaradt szám: 1. évfolyam, 5. szám (1910. július 1.) és 8. szám (1911?); 2. évfolyam, 1. szám (1912. január?), 2. szám (1912. május?), és 3. szám (1912. július-augusztus? – ez az utolsó szám).
Farkas, Thomas George. William H. Durham and the Sanctification Controversy in Early American Pentecostalism (William H. Durham és a megszentelődés vitája a korai amerikai pünkösdizmusban), 1906-1916. Doktori disszertáció, Déli Baptista Teológiai Szeminárium, 1993.
Goff, James R. Fields White unto Harvest: Charles F. Parham and the Missionary Origins of Pentecostalism (Fehérek a mezők az aratásra: Charles F. Parham és a pünkösdizmus missziós eredete). Fayetteville, AR: The University of Arkansas Press, 1988.
Gohr, Glenn. “The Finished Work” („A befejezett munka”) Pentecostal Evangel (Pünkösdi hírmondó), 1998. május 31. (No. 4386), 10-11. old.
Harper, Michael. As at the Beginning: The Twentieth Century Pentecostal Revival (Ahogy a kezdetben: A huszadik századi pünkösdi ébredés). Plainfield, NJ: Logos International, 1965.
Martin, Larry. In the Beginning: Readings on the Origins of the Twentieth Century Pentecostal Revival and the Birth of the Pentecostal Church of God (Kezdetben: Olvasmányok a huszadik századi pünkösdi ébredésről és a Pentecostal Church of God [Pünkösdi Isten Gyülekezete] születéséről). Duncan, OK: Christian Life Books, 1994.
________.The Life and Ministry of William J. Seymour and a History of the Azusa Street Revival (William J. Seymour élete és szolgálata és az Azusa utcai ébredés története). A The Complete Azusa Street Library (A teljes Azusa utcai könyvtár) sorozat 1. kötete; Joplin, MO: Christian Life Books, 1999. A szerző itt határozottabban ír Durhamről, mint az In the Beginning (Kezdetben) című fejezetben. Martin tárgymutatója sokat segít, de bárcsak lenne a könyvnek felhasznált irodalomjegyzéke!
Menzies, William W. “The Non-Wesleyan Origins of the Pentecostal Movement,” („A pünkösdi mozgalom nem Wesleyánus eredetei”) 81-98. old. in Aspects of Pentecostal-Charismatic Origins, (A pünkösdi-karizmatikus eredetek részletei) Vinson Synan, szerk.; Plainfield, NJ: Logos International, 1975.
Parham, Charles F. The Everlasting Gospel. (Az örökkévaló evangélium) (nincs hely, nincs dátum), 119. old. Kötetben megjelent egy újranyomtatott kiadás részeként The Sermons of Charles F. Parham (Charles F. Parham prédikációi) címmel (New York: Garland Publishing, 1985), amelyben szerepel egy másik könyve is, A Voice Crying in the Wilderness (Kiáltó szó a pusztában). Mindkét könyv megtartja az eredeti oldalszámozást.
Parham, Sarah E. The Life of Charles F. Parham, Founder of the Apostolic Faith Movement (Charles F. Parham, az Apostoli Hit Mozgalom alapítójának élete). New York: Garland Publishing, Inc., 1985. Ez már az eredeti újranyomtatása, amely 1930-ban jelent meg. Nagyon sokat segítene, ha lenne tárgymutatója.
Pearlman, Myer. Knowing the Doctrines of the Bible (A Biblia tanításainak ismerete). Springfield, MO: Gospel Publishing House, 1937.
Seymour, William J. The Azusa Street Papers (Az Azusa utcai írások): A Reprint of The Apostolic Faith Mission Publications (Az Apostoli Hit Evangéliumi Misszió kiadvány újranyomtatása), Los Angeles, Kalifornia (1906-1908). Foley, AL: Together in the Harvest Publications (Együtt az aratásban kiadványok), 1997. (Valószínűbb, hogy Clara Lum nevét kellene írni,  mint az Azusa utcai Az apostoli hit kiadvány igazi szerkesztőjéét, de az egyszerűség kedvéért Seymournak tulajdonítjuk; ennyi talán kijár a hölgynek, amiért meglépett a levelező listákkal!)
________.The Doctrines and Disciplines of the Azusa Street Apostolic Faith Mission of Los Angeles, California (A Los Angelesi, Kaliforniai Azusa utcai Apostoli Hit Misszió Tanításai és szabályzata). Larry Martin, szerk. Ez a 7. kötet Martin sorozatában: The Complete Azusa Street Library (A teljes Azusa utcai könyvtár). Joplin, MO: Christian Life Books, 2000.
Synan, Vinson, szerk. Aspects of Pentecostal-Charismatic Origins (A pünkösdi-karizmatikus eredetek részletei). Plainfield, NJ: Logos International, 1975.
________.In the Latter Days: The Outpouring of the Holy Spirit in the Twentieth Century (Az utolsó napokban: A Szent Szellem kitöltetése a huszadik században). Fairfax, VA: Xulon Press, 2001.
________.The Century of the Holy Spirit: 100 Years of Pentecostal and Charismatic Renewal (A Szent Szellem évszázada: A pünkösdi és karizmatikus mozgalom 100 éve), 1901-2001. Nashville, TN: Thomas Nelson Publishers, 2001.
________.The Holiness-Pentecostal Tradition: Charismatic Movements in the Twentieth Century (A szentség-pünkösdi hagyomány: karizmatikus mozgalmak a huszadik században). Grand Rapids, MI: William B. Eerdmans Publishing Company, 1997.
Wacker, Grant. Heaven Below: Early Pentecostals and American Culture (Leszállt a menny: korai pünkösdi és amerikai kultúra). Cambridge, MA: Harvard University Press, 2001.
Wesley, John. 89. prédikáció: “The More Excellent Way,” („A kiválóbb út”), The Works of John Wesley: Sermons (John Wesley munkái: prédikációk). Elektronikus kiadás; Albany, OR: Ages Software, 2000.